futótörténetek

blogavatar

Első blogom, melyben szenvedélyemről, a futásról írok. Célom, hogy minél többen kedvet kapjanak hozzá!

Utolsó kommentek

Két hét múlva maraton

14 nap. Az idő üteme a 7-es ciklus, ebből lesz még kettő a nagy napig. Nem állok a legjobban. A finom kis futócipőm orra kilyukadt, és a széle vulkáni kürtőt faragott a nagylábujjam körme mellé. A sarkamat kikaparta a magassarkú, amiben olyan jó ötletnek tűnt a sport oltárán feláldozott nőciskedést egy kicsit visszakapni. A lábfejem bőrén pedig egy öt centis, mély horzsolás őrzi egy véletlen biciklipedálba rúgás emlékét. De sebaj, ezek orvosolható dolgok. Sérülés, fájdalom az inakban nincs, a nap újra süt, és találtam egy álomjó cipőt is a szakadtam helyett.


A mai lesz az utolsó hosszú futás a maraton előtt, ezután már csak rövidebbeket tervezek. Cél az élvezettel futás, a könnyedség megőrzése, a technika további csiszolása, ruganyosság, dinamika, erő. Jó barátom lesz a futóiskola, bajtársam a nyújtás, iránytűm a bokakörzés, bátorítóm a hengermasszázs.  Most pihenhet a stopper, duzzoghat a kilométer, nem hívhat a messzeség. Majd ott, két hét múlva, lesz aztán elég táv, csak bírjam szusszal. Ti hogy álltok a készüléssel?

Tovább

Szuper, hogy futsz!

 

Idén igazi futóősz van: alig eső, sok fény. Nem is csoda, hogy mindenki futni megy. Ezért aztán tömeg van. Kerülgetni kell egymást. Konfliktus van. A régebb óta futók mérgelődnek a többiek miatt. Hogy az újak lassabbak, sokszor szélesebbek is, és főleg: sokan vannak. Hogy ő, a profi futó, kerülgetni kénytelen. Érkezik a király, és a tömeg nem nyílik szét! Hát mi van itt? Mit képzelnek ezek? Vonszolja itt sétatempóban a kardashian-tomport, te meg nem férsz el mellette a rekortáncsíkon! Kitéped a füllhalgatóját, hogy legalább meghallja, hogy jössz, és félrekotródhasson. Könyékkel vágsz utat, előzés után mutogatsz, beszólsz.

Ha futás közben a sporttársakon mérgelődsz, nem vagy sportoló. A sport nem öncél, nem eltiprás, nem magamutogatás. A sport önfegyelem, kitartás, a gyengébb segítése. A sport öröm, és ha téged frusztrál az, hogy a kerülgetések miatt nem tudod a kétszázadik helyedzésedet megjavítani, akkor még szánalmas is vagy, nem csak lassú. Ha profi céljaid vannak a sporttal, akkor erre nem 30 évesen kellett volna ráébrédni. Ha vágyod a dicsfényt, akkor küzdjél, de ne a gyengébbel. Küzdjél magaddal, hogy hajnalban menj, amikor nincs kint senki más. Vagy fizess be egy stadionba, hogy ott futhass a profi pályan. Igen, az drága. Jól látod. De ott, az igazán profik között talán alázatot tanulsz. Amikor téged köröznek le. Ès akkor esélyt kapsz, hogy helyedre kerülj, és újra jó ember lehess.

 

 

Tovább

Maslow-piramis a futásban

A piramis alján vannak a fizikai szükségletek (ètel, lakhely), majd a biztonság (jövedelem, nem fenyegetve lenni), aztán a csoporthoz tartozás, majd az elismerés iránti vágy, végül az önmegvalósítás, hogy a bennünk rejlő potenciált kiaknázzuk.

A futás ilyen szempontból is egy csoda: ha futsz, a piramis összes szintjét egyszerre fejlesztheted.

Fizikai szinten, ahogy fejlődik a tested, egyre egyszerűbb táplálni. Milyen jólesik futás után beleharapni egy almába! A lédús gyümölcs tele van antioxidánssal, pektinnel, vitaminnal, ami mind a rengenerálódást segíti. Olcsó, és egészséges. Aztán ott van a szilva, a szőlő, a dió, ezer termése a fáknak, mind jót tesznek a testnek. A lakást sem kell már úgy fűteni, az edzett test hidegtűrő, mi több, hidegre vágyó. Ha rendszeresen futsz, láthatod az igazi rezsicsökkentést.

A biztosnságérzeted is fejlődik. Nemcsak azáltal, hogy el tudsz futni szinte bármi elől, hanem azért, mert edzett testtel jobban megy a munka is. Kevesebbet leszel beteg, nem téged rúgnak ki először, mert megbizható vagy és kitartó. 

A csoporthoz tartozás érzését megadja egy futóklub, a versenyek, de már az is, ha csak látod, hogy rajtad kívül mennyien futnak még.

Az önmegvalósítás pedig egyértelmű. Naponta fejlődsz, javul az érrendszered és a tüdőd, erősödnek az izmaid, és ráadásul a legjobb gondolataid futás közben jönnek. Rátalálsz a megoldásokra, kiötlesz teveket, kitűzöl célokat, és haladsz. Arcodon vízcseppek ragyognak, a szemedbe muslicák repülnek, a hónaljadat dörzsöli a ruha, de tudod, hogy élsz, és hogy ezt még nagyon sokáig csinálni akarod.

 

Tovább

Kipróbáltam a minimálcipőt

A minimál stílus a maga egyszerűségével, sallangmentességével nagyon közel áll hozzám: a lakberendezéstől kezdve a társas kapcsolatokig mindenhol. A minimál stílus teret ad, enged a lényegre figyelni, megóv a felesleges tárgyak halmozásától, és fejlődésre késztet. Pont ez a fejlődés kell most nekem a futásban is.

A 70-es években kezdtek a cipőgyártók párnázott cipőket piacra dobni. Előtte csak a vékonytalpú dorgó volt. A megemelt sarokrészű futócipőkben megváltozott a talajfogás. Sarokkal érkezni futáskor már nem okozott azonnali kellemetlenséget. A lábfej ellustult, nem nyúlt le minden lépésnél, hogy az ujjak alatti párnácskákra érkezzen a láb. Az inak a szorosabb támsztól elgyengültek, a lábboltozatok besüllyedtek, a sérülések, porckopások megszaporodtak.

A minimál cipő talpa vékony gumiréteg, ami csak a lábunk bőrét védi a sérülésektől. Szinte mezítlábas futóélményt nyújt.

Nyáron a focipálya melletti fűvön sokat futottam mezítláb, és már nagyon hiányzott az érzés. Fogtam a legvékonyabb gumitalpú cipőmet, és elindultam a kedvenc parkomba. Hétharmincas kilóméterekkel “hasítottam” a napsütésben, szökellve a talppárnákon, sarkat szorgosan emelve minél magasabbra. A boka hajlott, a talp rugózott, az izmok nyúltak és feszültek. A jól ismert mozdulatoknak új koreográfiája lett, és ez lassan ment. Egy apró változás a rendszerben minden elem alkalmazkodását követeli. Mint egy zenekar, ahogy egy új hangszerrel tanul meg együtt játszani. Lassú gyakorlások hozzák el a koncertre a virtuózitást.

Az én koncertem a maraton lesz. Már csak 3 hét. Addig remélem, összeszokik a zenekar!

Tovább

Miért utáljuk a futást?

Bal lábat a jobb után, menni előre, ritmusra, monoton. Egyszerű mozgás, legelemibb. Rengetegen élvezik, de még többen vannak, akik ki nem állhatják. Mi lehet ennek az oka?

A kisgyerek, miután két lábán már sikerül egyensúlyoznia, hamar futólépésekre vált. Hiszen a világ olyan érdekes! Annyi minden felfedeznivalót tartogat. Szalad a játszótéren a hintától a csúszdáig, otthon a konyhától a szobáig, fel a lépcsőn, hosszan a járdán, a parkban, mindenhol. Aztán találkozik az aggódó szülő óvó felszólításával: vigyázz, el ne ess! Vigyázz, megbotlasz! Hova rohansz?! Maradj nyugton! Nem vagy te sajtkukac. Veszélyforrás, tiltott dolog lesz az, ami addig a szabad felfedezés örömét adta, a lelkes loholást, a gyors odaérést és a jóleső fűbenyekkenést jelentette.

Aztán iskolás korban büntetésből szabad már csak futni. Aki rosszul viselkedik a tornaórán, fusson három kört! A folyosón rohangálni szigorúan tilos, és sajnos az iskola udvarán is. Az edzésen viszont újra kötelező, csak a futópenzum letöltése után fordulhat az igazán vágyott mozgásforma felé a nebuló. Csoda lenne, ha nem utálná meg a futást a gyermek.

Az évek telnek, a hétköznapi teendők szaporodnak, a kilók gyűlnek, és mire közeledik a negyedik iksz, már nemhogy futni, sétálni is alig tudunk. Kiölődik az emberből a mozgás. Kocsival gyorsabbb, a buszon le lehet ülni, ha meg állni kell, szenvedünk, lessük, hol szabdul fel végre egy ülőhely, hol van egy tinédzser, akit csúnyán nézve rá tudunk venni, hogy átadja a helyét. Az irodában a szék párnás, a liftben a filterezett tükörbe már nem szívesen nézünk bele. És ekkor, az emberélet útjának felén, valami bevillan. Régi ismerősök kezdenek futós képeket posztolni, és mi is kedvet kapunk. Mindenkinek jár egy második esély! Kezdd el, lassan, hogy jól essen, és csináld minden nap egy kicsit. Légy büszke az első lefutott kilométeredre, tanuld meg élvezni, ússz a megérdemelt 5-10 lájkban. A nap futás nélkül is eltelik. Miért ne telhetne el futással?

 

 

Tovább

30 kilométer

Készülök a maratonra, három hét múlva már Budapest fogja ehhez az erőfeszítéshez a díszletet adni. Álmom ez, vágyam, ígéretem. Széttiportam eddig három futócipőt, edzettem futva, tornázva, plankozva, biciklizve, kajakozva, úszva, izzadtam jútyúb videók előtt, és csináltam a házi- és a rendes munkát. Beletettem a lábamba ezerhétszáz kilométert, ebből ma 30-at. Ez volt a felkészülésben az utolsó igazán hosszú futás.

Most feltartott lábbal írom a blogot, mert csak így nem fáj. Mit mondjak, nem volt nászmenet. Pár kilométert leszàmítva nem tudtam ezt én élvezni. Az elején, amikor még volt erőm, azért mentem lassan, hogy a végén is bírjam. A végén meg azért, mert így sem bírtam. Az utolsó métereken végig az járt a fejemben, hogy a maratonon ilyenkor még mindig lesz hátra 12 km.

A lábaimat ennél jobban már nem tudom megedzeni. Mentális tuning kell! Mert a félelem, hogy nem fog menni, hogy nagyon fog fájni, hogy csak kicsivel a vége előtt fogy el az erőm, nem engedi azt a jóleső futást, amit amúgy tét nélkül simán tudok. 

Tanács kellene!

Előre is köszönöm!

Tovább

Eső után a legjobb a futás

Az ablakpárkányon ütemesen verték a dzsesszt és hívogattak az esőcseppek. Levittem Csokikutyát, aki most találkozott először az égből hulló nedvvel. Piros nyelvével elkapdosta a csillogó cseppeket, selymes bundája vombatszőrré filcelődött, míg ő önfeledten ugrándozott és nagyokat csobbantott a pocsolyákban.

Megirigyeltem tőle fiatalsága gondtalan örömét, és futócipőt húztam. A legélhetőbb város aranyló fényei vezették most a futást. A fekete víztükrök hol szelíden cuppanva, hol szenvedve csattanva fogadták a talpamat. Mindehhez a megszokott labanc díszlet: Hofburg, Opera, Hilton és Sophitel. Lelassult az idő és a szívdobbanás. Ritmusos lendület vitt előre a frissen mosott levegőben, és nem éreztem fáradtságot. Talán ilyen lehet a flow.

Tovább

Amikor nincs kedved futni

A futás lefáraszt és feltölt, büntet és jutalmaz, fogyaszt és éhesít, ébren tart és álmosít. A futás olyan, mint egy drog. Nem tudod előre, melyik arcát mutatja aznap. Nagy kedvvel indulsz neki, aztán mégsem esik jól. Máskor meg erőlteted csak, egy porcikád sem kívánja, mégis, a végére a legjobb futásod lesz.

Ahhoz, hogy ne hagyd abba, kell a futás jutalma. Az endorfin, a szabadság, a szebb alak, a társaság. Sokunknak kell a versengés is. Először önmagunkkal. Amikor megérzed, hogy mennyivel könnyebben megy ma, mit tegnap. Többet akarsz belőle. Èlvezed, ahogy lehagyod az előtted futót, örülsz, hogy téged már kevesebben érnek utol. Ha mégis ütemes lihegést hallasz a hátad mögött, tudsz egy kicsit gyorsítani, nem adod könnyen az előzést. A mámorból egyre több kell, hajszolod, akarod, sokszor kényszeríted is. Ès akkor már nem lesz olyan. A futás öröme kényszer alatt elillan.

Mit lehet ilyenkor tenni? Négy trükk, ami nálam bevált:

*ha nagyon nincs kedvem, akkor nem megyek. Aztán este, mikor már lefeküdtek a gyerekek, azt veszem észre, hogy kötöm a cipőm, és mégis futok.

*Ha a tervezett távolság ijeszt el, akkor egyszerűen kevesebbet futok. Csak a felét. Legtöbbször aztán mégis lefutom az egészet.

*ha a tervezett tempó rettent el, akkor csak lassan futok. Pár száz méter után valahogy mégis felgyorsulok.

*ha az otthon feltorlódott sok teendő riaszt el, akkor megcsinálom őket, és jutalomból futok.

Ezenkívül egy új útvonal, egy csinibb felső, egy kis más sport szokott új lendületet adni. De leginkább az, hogy én ezt megígértem, és erre emlékeztetem magam. Ha nem magamért futok, hanem őérte, nagypapámért, aki már csak a futásaimban lehet velem. Az mindig átsegít a holtponton.

 

 

Tovább

Fuss a pároddal!

 

Olyan szép, igaz? Kéz a kézben, egymást biztatva, értelmes, közös időtöltés. Sokkal jobb, mint telefont lesve nyomni egymás mellett a heverőt. Együtt fejlődtök, egymást húzzátok, ha nincs kedved, ő majd motivál, visz magával. Örül a sikerednek, és te is az övének, összekovácsol titeket mégjobban, egy újabb közös szenvedély a szex mellett, vagy helyett.

Akkor elmondom, nálunk hogy volt.

A futás volt az énidőm. Én kezdtem el, belső motivációval, egy igéret miatt, amit nagypapámnak tettem. A futásaim természetesen időt vettek el a családtól, úgy egy órát naponta. A gyerekek örültek neki, mert mikor lihegve hazaértem, már nem idegesített fel semmi. Kaptak egy kipirult, nyugodt anyát, és nekik is lett egy szabad órájuk, amikor nem kérdezi senki, hogy megcsináltad-e, elraktad-e, megetted-e, kidobtad-e, leírtad-e, beadtad-e.

Aztán elkezdett látszódni a változás. A futásaim erősebbé tettek lelkileg, formásabbá testileg. Olyan újjászületés ez, amit eddig csak a friss szerelem tudott adni. Vártam a futásokat, mint egy randit.

Ekkor a férjem kitalálta, hogy ő is csatlakozik. Bedőltem a mítosznak, hogy majd együtt, mi ketten, örökké. Együtt futunk, közös hobbi, milyen jó, hogy nem csajozni jár. De nem lett jó. Versengés lett, teljesítménykényszer, nulla énidő, mennyit futottál, és mennyivel. Sokszor már nem is mentünk együtt, beszélgetni úgysem lehetett közben, az általa diktált vágtában. Ment egyedül, és én egy ideig nem mentem egyáltalán. Jó volt otthon nélküle, amíg futott. Aztán lesérült.

Most ott tartunk, hogy én újra futok. De már csak akkor, mikor ő dolgozik. Ne lássa a futásomat, ne éreztesse, hogy azt az órát is inkább a gyerekekkel kellene töltenem, meg hogy akár zoknikat is párosíthatnék. Titkom lett a futás, mint egy szerető.

Tovább

Unalmas a futás?

Napközben már rágondolni, rózsaszínbe felöltözni, bokával szép kört rajzolni, lassan menni. Sarkat fenékig emelni, szembeszélnek nekidőlni, hajszálat szememből kivenni, hányat léptem, megszámolni. Lélegzetet meghallgatni, járókelőt kikerülni, államról a vizet lecseppenni hagyni. Lassítani, gyorsítani, minden dombra felkapatni, lejtőn lerohanni, kifulladni, fának dőlni, újra menni. Fűre lépni, felszökdelni, pocsolyákba belemenni, koszos talppal nem törődni.

Gondolatban megbeszélni, megoldásra rátalálni, problémát kisebbnek látni, új erővel nekiállni. Történetet kitalálni, teendőket felsorolni, mindenkire mosolyogni. Messze nézni, tovább látni, tervet szőni, erőt kapni. Kedvet lelni, motiválni, utolérni, belevágni.

Madár hangját utánozni, kutyakakát kikerülni, kisgyerekre nem rálépni, piros lámpán átszaladni. Feneket kerekre sprintelni, arcbőrt vérrel pezsdíteni, hajat széllel lebegtetni, mellet testhez szorítani. Lelassulni, leguggolni, párat léni, megpihenni. 

Feszültséget karomból kirázni, minden izmot átnyújtani, lélegzetet lassítani, szívdobbanást lenyugtatni.

Zuhany alá beállni, hűs vizet vedelni, banánt enni, jól aludni.

Tovább
«
12