Magamban bízzak? Hiszen én ismerem magam legjobban. Munkatársnak nem választanám magam, nemhogy példaképnek! Tudom, milyen nehezen kelek reggel, mennyi teendőt halogattam már, hányszor nyomasztott, hogy el kellene kezdeni, és mennyi színt játszottam, hogy ez ne derüljön ki. Hogy jobbnak tűnjek, mint amilyen vagyok. 

Igen, van egy csomó dolog, ami így is sikerül, vagy inkább ennek ellenére. Össze is tudom szedni magam, ha nagyon muszáj. De ha csak magamban bíznék, az nem lenne elég. Erőt onnét szerzünk, ahol több van. Akkor kell bízni, ha neked éppen nem megy, hogy megtedd, hogy elérd. De hogy magadban? Akkor olyan embertől kérsz, akinek magának sincs.

Mi marad akkor? Mindenkinek más. Látni a célt, szeretni az odáig vezető utat? A kicsi lépéseket, a tevékenység gyógyító erejét, a közben eszedbe jutó ötleteket, a néhány embert, akik kis időre melléd szegődnek? 

A legjobb dolog úton lenni. Nekem most a zsongó élet, a sport, a levegőben repülő illata a szerelemnek. Tudni, hogy még nincs vége, van holnap, öröm, újabb esély.