Bal lábat a jobb után, menni előre, ritmusra, monoton. Egyszerű mozgás, legelemibb. Rengetegen élvezik, de még többen vannak, akik ki nem állhatják. Mi lehet ennek az oka?

A kisgyerek, miután két lábán már sikerül egyensúlyoznia, hamar futólépésekre vált. Hiszen a világ olyan érdekes! Annyi minden felfedeznivalót tartogat. Szalad a játszótéren a hintától a csúszdáig, otthon a konyhától a szobáig, fel a lépcsőn, hosszan a járdán, a parkban, mindenhol. Aztán találkozik az aggódó szülő óvó felszólításával: vigyázz, el ne ess! Vigyázz, megbotlasz! Hova rohansz?! Maradj nyugton! Nem vagy te sajtkukac. Veszélyforrás, tiltott dolog lesz az, ami addig a szabad felfedezés örömét adta, a lelkes loholást, a gyors odaérést és a jóleső fűbenyekkenést jelentette.

Aztán iskolás korban büntetésből szabad már csak futni. Aki rosszul viselkedik a tornaórán, fusson három kört! A folyosón rohangálni szigorúan tilos, és sajnos az iskola udvarán is. Az edzésen viszont újra kötelező, csak a futópenzum letöltése után fordulhat az igazán vágyott mozgásforma felé a nebuló. Csoda lenne, ha nem utálná meg a futást a gyermek.

Az évek telnek, a hétköznapi teendők szaporodnak, a kilók gyűlnek, és mire közeledik a negyedik iksz, már nemhogy futni, sétálni is alig tudunk. Kiölődik az emberből a mozgás. Kocsival gyorsabbb, a buszon le lehet ülni, ha meg állni kell, szenvedünk, lessük, hol szabdul fel végre egy ülőhely, hol van egy tinédzser, akit csúnyán nézve rá tudunk venni, hogy átadja a helyét. Az irodában a szék párnás, a liftben a filterezett tükörbe már nem szívesen nézünk bele. És ekkor, az emberélet útjának felén, valami bevillan. Régi ismerősök kezdenek futós képeket posztolni, és mi is kedvet kapunk. Mindenkinek jár egy második esély! Kezdd el, lassan, hogy jól essen, és csináld minden nap egy kicsit. Légy büszke az első lefutott kilométeredre, tanuld meg élvezni, ússz a megérdemelt 5-10 lájkban. A nap futás nélkül is eltelik. Miért ne telhetne el futással?