Az ember lelke ilyen. Az kell, ami nincs, arra vágyunk, ami elérhetetlen, azt becsüljük, amiért meg kellett küzdenünk. A hatalmas szerelmek mindig valami akadály legyőzésén érlelődtek naggyá. A tiltott gyümölcs édes. Amiért kiálltuk a próbát, az lett igazán a miénk.

A maraton nálam szerelmi főproba. Első alkalom, nászfutás lesz. A szerelem révbe érése. Hosszú szerelem, ami még mindig várja a beteljesedést. Túl vagyunk rengeteg örömfutáson, napfelkelték és naplementék csodálatán, csillagos égbolt alatti ábrándozásokon. Sokszor randiztunk úgy, hogy már alig vártuk, de volt olyan is, hogy csak megszokásból találkoztunk. Vagy akaratom ellenére is. A szerelmes randevúkon megismertük egymást. Ismerem a szépségét, a morcosságát, a gyötrődést vele. Mégis kell nekem, minden fájdalom ellenére. Az örömét szeretném örökké.

Jövő vasárnap lesz a hosszú ceremónia. Végigmegyünk a kapcsolatunk lépcsőin, újra átéljük a flowt, meg a nem bírom tovább érzését is. Együtt fogunk küzdeni órákon át. A végén kiderül majd, hogy tényleg egymásnak teremtett-e minket a sors: engem és a futást.

A maraton előtti két hétben sokkal kevesebbet futok. Csak kicsi, lopott percek lesznek. Kiéheztetem magam, nem randizunk. Sőt, mással leszek: bicikli, nyújtás, törzserősítés. Azt akarom, hogy annyira hiányozzon a futás, hogy még a 42 km se legyen elég belőle.

A menyasszony készülődése az esküvő előtt: kozmetika, fodrász, masszázs, leánybúcsú. Aztán a nagy napon majd kiderül, hogy jól készültünk-e. Hol nyom a cipő, hol dörzsöl a ruha, és elmossa-e egyáltalán az egészet az eső.