Mit tehetsz, ha úgy érzed, nem fejlődsz eléggé?

A futás szerelmese vagyok. A futómozgás öröme 4 éve ejtette rabul a szívemet, és azóta nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, hogy milyen szívesen futnék. Futottam esőben, tomboló nyárban, tavaszi szellővel kísérve, de ropogó, friss havon is, hirtelen kelt, zord viharban, és szürke hétkoznapkon. A futás látványosan formálta a testem, erőt adott az élethez, felfrissített, és kellemesen el is fárasztott. Egy valamit nem adott meg: úgy éreztem, hogy nem fejlődtem semmit. A futásaim hossza persze nőtt a kezdetekhez képest, de a sebességem számottevően nem javult.

Az edzések eddig megszokott egyhangúságban teltek, néha kicsit kevesebb, néha kicsit több kilométerrel, de nagyjából állandó sebességgel. Izomlázam már régóta nem volt, és bár a futás jólesett, szerettem volna eredményeket is látni. Aztán eljött a megvilágosodás: mitől is gyorsulnék, ha sosem próbálok meg gyorsabban futni? Ezért néhány héttel ezelőtt a hosszúság helyett a gyorsaságnak adtam át a főszerepet a futásaim során. Azóta az edzéseim rövidebbek lettek, mégis jobban megeröltetnek. Könnyebben indulok neki egy intenzívebb tempójú, de rövidebb futásra, mint egy lassabb, hosszúra. Ráadásul újra jelentkezett az izomláz, és ezt a fejlődés jelének veszem.

Ezek a gyorsabb edzések feldobták a futásaimat, és minőségi, összeszedett, flott munkát jelentenek. Az életben is azt szeretem, ha egy feladat ripsz-ropsz megvan, és ezt most végre a futásban is élvezhetem. Az esetleges tempójavulásról majd az októberi maraton után beszámolok. Már csak az lenne jó, ha a nyújtásról sem feledkeznék meg!