futótörténetek

Marcsi félt. Félt attól, hogy négyszer szült hasán már mindig lebegni fog a háj. 

Aztán egy nyári napon Marcsit meglátogatta a szerencse. Rá akart gyújtani, de nem volt tüze. Gondolta, lesétál a partra, majd kér ott. Ott mindig sokan vannak. Ezúttal viszont csak sportolók rótták köreiket, olyan átéléssel, amit Marcsi eddig csak akkor érzett, amikor ajkai közt felsercent a frissen meggyulladt cigaretta. Ismerős idegesség fogta el, a cigi utáni vágytól minden tagja remegett. És ekkor, a világoskék égen hófehér sirály repült át: Marcsi felpillantott, hogy megcsodálja a madarat, majd résnyire nyílt ajkai közt kesernyés íz tört utat a szájürege felé. Leszart a szemét! - gondolta Marcsi, majd a helyzet abszurditása jobb kedvre derítette. Szerencsém lesz! Ha már így megszívtam, most érzem, sikerülni fog a leszokás. A kuka éhes szája felett a tenyerével összefacsarta a cigisdobozt, majd úgy, ahogy volt, lendülettel futni kezdett. A nap simogatta, a szellő hűtötte, Marcsi pedig azt érezte, övé a világ. Száguldott vagy másfél percig, majd lihegve, kipirulva megálljt parancsoltak neki tagjai. Ettől kezdve minden nap lement a partra. A másfél percből aztán lassan 20 perc lett, a futások hossza is egyre nőtt. Marcsi pedig átalakult. Pár hónap után pedig már bókok is érkeztek, hogy milyen jó lábai vannak Marcsinak. Marcsi kivirult, tüdeje kitisztult, lábai formásak lettek, a hasi háj pedig átköltözött a férje testére.

És Marcsi életében először lefutotta a félmaratont. A Félmarcsit, ahogy magában nevezte.

A kisfiú öt éves lehetett. Sötétkék gumicsizmájában ugrándozott a pocsolyák körül, de az arca nem volt vidám. Látszott, hogy fiatal lelkét nehéz gondok gyötrik.

Ismertem a családját, látásból. Az édesanyja szépségét torz ráncokba gyűrte az alkohol, az apa egykor izmos testén csak lógtak a másoktól kapott, levetett ruhák. Ő nem ivott, csak hitt. Hitt az isteni csodában, amit egy utcai prédikátor hirdetett. Hogy ha Istennek adsz, Ő az ezerszeresét adja vissza. Ezért imádkozott, egész nap. Kérte az Urat, hogy jöjjön már el az aratás ideje.

A szemerkélő esőben feltámadt a szél, a kisfiú az őszi falevelek táncába feledkezett. Fogdosta, dobálta az ezer szinben pompázó, ázott, puha díszeit a fáknak. És akkor meglátta! A falevelek közt egy sáros tízezres hevert. Fogta, rohant fel a lépcsőházban, hogy apjának mutassa: itt az ígért csoda, az isteni áldás, nézd, ezt hozta nekünk a szél. Az apja elvette a pénzt, és komoly arccal kijelentette: gyere fiam, ezt most megsokszorozzuk.

A játékgép tüzes villódzásában 20 perc alatt vált hamuvá a szerencse.