A kisfiú öt éves lehetett. Sötétkék gumicsizmájában ugrándozott a pocsolyák körül, de az arca nem volt vidám. Látszott, hogy fiatal lelkét nehéz gondok gyötrik.

Ismertem a családját, látásból. Az édesanyja szépségét torz ráncokba gyűrte az alkohol, az apa egykor izmos testén csak lógtak a másoktól kapott, levetett ruhák. Ő nem ivott, csak hitt. Hitt az isteni csodában, amit egy utcai prédikátor hirdetett. Hogy ha Istennek adsz, Ő az ezerszeresét adja vissza. Ezért imádkozott, egész nap. Kérte az Urat, hogy jöjjön már el az aratás ideje.

A szemerkélő esőben feltámadt a szél, a kisfiú az őszi falevelek táncába feledkezett. Fogdosta, dobálta az ezer szinben pompázó, ázott, puha díszeit a fáknak. És akkor meglátta! A falevelek közt egy sáros tízezres hevert. Fogta, rohant fel a lépcsőházban, hogy apjának mutassa: itt az ígért csoda, az isteni áldás, nézd, ezt hozta nekünk a szél. Az apja elvette a pénzt, és komoly arccal kijelentette: gyere fiam, ezt most megsokszorozzuk.

A játékgép tüzes villódzásában 20 perc alatt vált hamuvá a szerencse.