futótörténetek

A kedvenc sportom a futás, hiszen a legegyszerűbb testmozgás, szabadban végezve balzsam a testnek, léleknek. Rengeteg jó hatása van: gyönyörűen formálja a lábakat, kipirosítja az arcot, serkenti a vérkeringést, és fitten tart. Viszont merevvé is teszi a combizmokat. Nálam már odáig fajult a helyzet, hogy egy nagyobb harántterpeszt is megéreztem a lábaimban. Persze nyújtogattam én is a futások után, igen, néhány percet. Ez a mennyiség azonban nem tudta ellensúlyozni a futás miatti izommerevséget. Kellett tehát egy új cél, úgyhogy január elsején kitaláltam:

Spárgázni szeretnék!

Minden nap 20 percet a nyújtásra szánok azóta, és az első eredmények már érezhetőek is. A legfurcsább számomra az volt, hogy a nyújtás is tud izomlázat okozni! Örültem ennek az érzésnek. Az újra rendszeresen jelentkező enyhe izomláz a kezdeti futásaimra emlékeztetett, amikor büszkén tapogattam a sajgó lábaimat, hogy milyen sokat edzettem. Bár a spárgát még mindig nem tudom megcsinálni, azt már észrevettem, hogy könnyebben hajolok előre, és talán egy kicsivel hosszabbak is lettek a lépteim. Ennek köszönhetően gyorsultam is a futásban. Igaz, csak néhany másodpercről van szó, de mégiscsak valami. A nyútógyakorlatoknak miatt a derekam sem fáj mostanában. És ami a legjobb: nyújtás után sokkal könnyebben alszom el.

A spárgakihívás új változatosságot vitt az edzésekbe. Várom a nyújtásokat, élvezem a másfajta fájdalmat az izmaimban, és egy picit nagyobb örömmel megyek futni is. Aztán ki tudja, talán még más területen is hasznát látom majd a hajlékonyságnak!

Sok helyen olvasom, hogy 2020 nagyon nehéz év volt, és igen, az volt nekem is. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek megmaradt a munkájuk, akik örültek a home-office-nak, és akik szívesen töltenek időt a gyermekeikkel. Mégis, értek felfoghatatlan veszteségek is. Elvesztettem a legjobb barátnőmet és a gyermekkori szerelmemet. Lelkileg ezt nem tudtam volna feldolgozni, ha nincs a futás. A futás kizökkentett a beragadt gondolatokból, amikkel magamat vádoltam. A futás kifárasztott fizikailag, hogy el tudjon nyomni az álom. A futás megerősítette a testemet, hogy áthatolhatatlan burokkal védhesse a az összeomlás szélén pihegő lelkemet. A futás minden napra feladatott adott, amiért küzdenem kellett. És igen, a futás társat adott mellém, aki nem hagyott magamra a legsötétebb pillanataimban sem. Boldogan hívom ezeket most pillanatoknak, pedig hosszú, gyötrelmes hónapok voltak, amikben a napi futások biztosították a kipillantást a gödör aljáról. A futások alatt tudott ömleni az arcomról a könny, és a futások alkalmával tudott játszani a hajammal a szél. A mellettem ungrándozó kiskutyám derűje segített túlélni, és felkészíteni a bensőmet arra, hogy be tudja fogadni a sok rossz dolog ellenére engem mégis körülvevő szeretetet. A futás tanított meg arra, hogy egyszer mindennek vége lesz. A leghosszabb és legnehezebb futások is a puha, meleg otthonomban végződnek, és bármilyen fájdalom, vagy veszteség ér is, amíg az élet megy tovább, addig van lehetőség bármit jóvátenni.

Idén tehát pontoson 2020 kilométert futok, hogy ezt az évet ne a sok bánatról, hanem arról jegyezhessem meg, hogy ennyit én még soha, semmikor nem futottam, és ez olyan jó !

Nagyon remélem, hogy kigyógyul a világ addigra a vírusból, és életemben harmadszor is rajthoz állhatok a maratonon! A felkészüléshez 20 hetes edzéstervet válsztottam. Az elején még úgy éreztem, hogy kevés a terhelés, és mindig egy kicsit többet futottam, de a közepéhez érve már nem tudtam végigcsinálni az előírt adagokat. Menet közben rájöttem, hogy én a közepes, gyorsabb távú edzéseket sokkal, de sokkal jobban szeretem, mint a lassú, hosszú futást. Kerestem az okát, hogy miért lehet ez. Egyrészt, a rövidebb edzést jobban be tudom illeszteni a napjaimba: mire átgondolnám, hogy van-e kedvem hozzá, már vége is, és átmozgatva, felfrissülve folytatódhat a napom. Másrészt, a hosszú futásaimat szerintem magamhoz képest túl gyorsan kezdem, és főleg ilyenkor nyáron ettől nagyon elfáradok. Így aztán nem felfrissítenek, hanem kifacsarnak, mint egy citromot. 

Hosszú futások nélkül viszont nincs maraton, úgyhogy muszáj visszafognom a tempót, és megtalálni azt az időt, amit tényleg rá tudok szánni. Erre a hétre már 30 km lesz a táv, egyelőre nem kívánja ezt lefutni egyik porcikám sem. Azért igyekszem megtalálni hozzá a motivációt. Az kevés, hogy milyen jó lesz túl lenni rajta! Meg kell próbálnom elkapni a flowt, hogy a futás öröme magával ragadjon, és csak arra eszméljek, hogy jé, már vége is. Summa summárum: amit utálsz, de kell, azt próbáld megszeretni!

Mit tehetsz, ha úgy érzed, nem fejlődsz eléggé?

A futás szerelmese vagyok. A futómozgás öröme 4 éve ejtette rabul a szívemet, és azóta nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, hogy milyen szívesen futnék. Futottam esőben, tomboló nyárban, tavaszi szellővel kísérve, de ropogó, friss havon is, hirtelen kelt, zord viharban, és szürke hétkoznapkon. A futás látványosan formálta a testem, erőt adott az élethez, felfrissített, és kellemesen el is fárasztott. Egy valamit nem adott meg: úgy éreztem, hogy nem fejlődtem semmit. A futásaim hossza persze nőtt a kezdetekhez képest, de a sebességem számottevően nem javult.

Az edzések eddig megszokott egyhangúságban teltek, néha kicsit kevesebb, néha kicsit több kilométerrel, de nagyjából állandó sebességgel. Izomlázam már régóta nem volt, és bár a futás jólesett, szerettem volna eredményeket is látni. Aztán eljött a megvilágosodás: mitől is gyorsulnék, ha sosem próbálok meg gyorsabban futni? Ezért néhány héttel ezelőtt a hosszúság helyett a gyorsaságnak adtam át a főszerepet a futásaim során. Azóta az edzéseim rövidebbek lettek, mégis jobban megeröltetnek. Könnyebben indulok neki egy intenzívebb tempójú, de rövidebb futásra, mint egy lassabb, hosszúra. Ráadásul újra jelentkezett az izomláz, és ezt a fejlődés jelének veszem.

Ezek a gyorsabb edzések feldobták a futásaimat, és minőségi, összeszedett, flott munkát jelentenek. Az életben is azt szeretem, ha egy feladat ripsz-ropsz megvan, és ezt most végre a futásban is élvezhetem. Az esetleges tempójavulásról majd az októberi maraton után beszámolok. Már csak az lenne jó, ha a nyújtásról sem feledkeznék meg!

Futunk a gondok elől, tartja a mondás, és tényleg van benne valami. Ha sokáig keresed a megoldást, de nem találod, falakba ütközöl, és már erőd sincs kitalálni a következő lépést, akkor bizony nincs más hátrta, mint eltávolodni a problémától. Hátra lépni, egy kicsit mással foglalkozni, szusszanásnyi szünetet engedni az agynak, hogy új módon kereshesse a megoldást.

A legjobb gondolatok futás közen jönnek. Hallottam ezt már sok helyről, és a saját tapasztalataim is ezt mutatják. Szerencsére a tudomány sem állít mást. Monoton fizikai tevékenység közben ugyanis az agyunk automata üzemmódra kapcsol, és könnyen flow állapotba kerülhet. Ez az agyi állapot, amit sokféleképpen hívhatunk, kibogozza a gondolati csomókat, elsimítja a ráncokat, és ekkor minden olyan egyszerűnek, tisztának, és egyértelműnek tűnik. Feloldódik a gondolati görcs, ami addig belefeszített minket a meglodhatatlannank látszó problémába, és hirtelen kitisztul minden, egyértelművé válnak az addig kételyekkel átszőtt gondolatok, és hopp, rájövünk, hogy mit is kell tennünk.

Tegnap sikerült úgy futnom egy félmaratont, hogy közben nem feszültem rá a táv hosszára. A betervezett hosszú futások előtt sajnos gyakran előfordul, hogy megijedek a rám váró feladattól, és addig húzom-halasztom az indulást, míg aztán otthon maradok. Most azonban sikerült nem gondolnom erre. Szerencsére volt elég megoldandó probléma a fejemben, melyekhez képest a húsz kilométer lefutása gyönyörnek tűnt. Ettől olyan lett ez a futás, mint egy álom. A lábaim léptek szép rendben egymás után, és nekem nem volt más dolgom, mint nem gondolni közben semmire. Mire észbe kaptam, mar csak pár kilométer volt hátra, és úgy éreztem, akár gyorsítani is tudnék. Igy lett meg életem első félmaratonja negatív splitben 2 órán belül. Az edzés végét elöntő eufóriábn pedig kitiusztult az ég, és hirtelen világos lett a megoldás is. Köszönöm neked, sportok királynője!

Az én drága nagyfiamról készült egy kisfilm, ami egy tehetséges filmrendező szakdolgozata lesz. A tegnapi bemutatón zengett a taps, nekem pedig csorogtak a könnyeim. Viszi tovàbb lángot! A sport szeretetét, az őszinte barátság fontosságát. Jó volt hallani, hogy komoly fiú, szerető szívvel, eltökélt tervekkel, melegbarna szemmel. Dédipapi mosolyog fentről rá, úgy hiszem...

Letenni a cigit, fogyni pár kilót, nem enni ezt vagy azt?

Kezdj el futni. Jön vele a többi változás. Ha rendszeresen és eleget futsz, nem lesz kedved rágyújtani. Sajnálnád a tüdődben lévő tiszta, telt érzést beszennyezni a füsttel. Ha rendszeresen és eleget sportolsz, hogy el is fáradsz benne, nem lesz erőd este teletömni a hasad. Fogyni fogsz, és közben izmosodni, feszesedni, élettel megtelni, és jobb kedved lesz. 

Menj akkor is, ha nincs kedved. Ha esik az eső és hideg van. Olvass róla, és csináld. Vedd fel a cipőt, és indulj. Ne gondolkodj, hogy van-e kedved. Csináld. Csináld rendszeresen, minden körülmények között. Ha akarod, tedd ki a fészbukra. De szerintem inkább várd meg, hogy két hónap múlva megkapd az első kérdést: de jól nézel ki, hogy csinálod? Ha túl hamar elkiabálod, még mielőtt kiépült volna a szokás, kiadod magadból az elhatározás erejét. A környezet elvárása miatt, kényszerből fogod csinálni, mert tudod, hogy lesik a posztodat, és várják, hogy mikor nem lesz végre több. Mert akkor megnyugodhatnak, hogy lám, te is abbahagytad, mint tízből nyolcan. A külső nyomás az amúgy is terhelt akaratot összeroppantja. Csináld inkább örömmel, magadért. Legyen ez a kis titkod. Másnak szeretője van, te meg futsz. A titok csábító, vágyakozni lehet rá, hajt tovább. Ès pont ez kell neked is, hogy kitarthass.

Aztán, ha már szokássá vált, ha már nem tudsz nélküle élni, akkor meséld el. Adj másoknak a lelkesedésedből, az örömödből, hogy vigyen tovább a lendület. Schwarzenegger hatodik pontja a sikerhez: give back!

Ami a tiéd lesz: az életerős test, a szebb alak, a jobb kedv, és a lendület.

Nincs időd? Èn azt hittem, alig telefonozom, amíg a frissített rendszer nem küldte a kimutatást: napi átlag 6 óra! Na jó, ebben az is benne van, amikor méri a futott kilométereket. De ez rengeteg idő. Ebböl csípj le. Jó lesz.

Az életben ér minket sok önbizalomromboló hatás. „Jajj, milyen a hajad?!” „Fáradtnak tűnsz!” Aztán futunk a busz után, és eszünkbe jut, hogy 20 évesen mindig megvárt a sofőr, most meg pont az orrunk előtt becsukja az ajtót, mert zöld lett a lámpa. Fiatalon nem esett jól, hogy szia-hello, mert nem vett komolyan; engem magázzon az eladónő, ha én is úgy köszöntem. Most meg fiatalkodva sziasztokkal indítok, és ők megszeppenve mondják, hogy jónapot. Sok az elvárás, a fizetnivaló, pipálod a listát, de mindig marad rajta elintézteln ügy. Súgja ez is: nem vagy elég jó. Aztán már kedved sincs elkezdeni, mert úgysem sikerül. A sok gond alatt fáradtnak érzed magad. Az óra mutatója komótosan lépked, és 11-kor eszedbe jut, hogy még el sem kezdted. Nem voltál tétlen, dehogy! Hiszen annyian írtak, muszáj volt válszolni, meg hát pár percre megnyitottad a fészbukot is, már ez sem jár? Na jó, a lakást rendbeteszem délután, most már indulnom kell. Ülsz a dugóban, hol parkoljak, be kellene vásárolni is, intézed a vállalkozást, kapkodsz, a stressz kimerít. Otthon aztán már csak nyűg a háztartás is, gyorsan bedobálsz ezt-azt a gépbe, gyerekek éhesek, vége is a napnak. Majd holnap kitakarítasz, úgysem vársz most vendéget. Meg vannak érveid is: nincs elég szekrény, mindenki csak ledobja a zokniját, festés előtt úgyis felesleges erőlködni, a csúnya falak közt a rend sem nézne ki jobban. Aki meg téged akar meglátogatni, az fogadja el, hogy most átmenetileg kupi van. Szeressen, ahogy vagy. Közben te érzed magad szarul, valahol szégyen, ha mégis rádnyit valaki. Ès tudod, hogy nem megoldás, ha a haverod is lepukkant, de azért mellette nem üvölt úgy a kontraszt.

Az önbizalomhiány nemcsak a lelki erőt aprítja fel, hanem mindent. A környezeted köcsönhatásban van veled: ha nem hiszed el magadról, hogy képes vagy rá, akkor nem is leszel az. Akkor bele sem kezdesz. Ès nem érdekel, ha lyuk van a zoknin vagy a fogadban, úgysem látják, és te már rég nem igényled az épet, minek. Ez egy lefelé zuhanó spirál: a környezeted és talán a saját külsőd is egyre robban le, és már minden azt üzeni neked, hogy nulla vagy. 

Egy kiút van: gyorsan önbizalomhoz kell jutnod!

Kezdj el futni, először egy percet, aztán sétálj, ismételd ezt a friss levegőn negyed órát. Aztán másnap is. Két hét múlva már két percet tudsz egyben futni, és csak egyet gyalogolsz. Hidd el, gyorsabban erőre kapsz, mint képzelted. Közben dolgozik a tested: termeli az endorfint, amitől jobb kedved lesz. Kitágul a tüdőd, a véred felfrissül, és energiát kapnak a sejtjeid. Ès pár nap múlva észreveszed, hogy kidobtad végre a kocsiból a két hete ott felejtett kávéspoharat. Meg valahogy nagyobb rend lett otthon is, nem is akkora nyűg a háztartás. Ès minden nap kipipálhatod, hogy voltál futni, megcsináltad, és ez sikerélmény. Az egészséges önbizalom pedig sikerélményből táplálkozik. Kezdj el futni, és szállj ki a lehúzó spirálból! Jó lesz.

3 hét van karácsonyig. Elhatároztam, hogy ebben az időben futva jövök dolgozni. Ma reggel kezdtem, szuper volt. Az időjárás is kegyes, 11 fokban, száraz aszfalton szaladhattam. Tudom, hogy ez nem lesz mindig így, de nagy könnyítés volt az első napra. 

A munkahelyem 8,5 km-re van tőlünk, ez a táv pont ideális nekem. Se túl kevés, hogy ne legyen érdemes cipőt húzni érte, se túl sok, hogy ne legyen erőm utána dolgozni már. Viszont a család reggeli készülődési rutinja miatt jelentős szervezést igényelt.

Amire figyelnem kell a következő napokban:

Munkahelyi blúzokat, törölközöt érdemes lenne hétfőn az egész hétre bevinni, hogy ne hátizsákkal kelljen futnom.

Legyen nálam egy rúzs és egy szemspirál.

Fél órával korábban kell kelnem, futócucc legyen előkészítve.

Gyerekek egyedül indulnak, nem leszek ott, hogy utolsó pillanatban eszükbe jutó dolgokban segítsek nekik, időben kell kapcsolniuk.

A futócuccot kézzel kimostam, hogy délután friss pólóban futhassak, remélem, megszárad!

Amit várok ettől:

Mivel nálunk a férj részéről jelentős gond az edzésem („inkább a gyerekekkel kéne lenned”), azt várom, hogy a munkába futás megoldja ezt. Ìgy nem kell délután edzeni mennem, hanem az otthon melegében vigyázhatok a meghitt szeretet lángjára, amit nem dönt sárba az én délutáni futkározásom.

Emiatt nyugodtabb is leszek, nem fog az járni a fejemben házimunka közben, hogy jaj, lehet, hogy ma sem jutok el futni. Ìgy még kedvesebb mosollyal az arcomon rakodhatom ki a mosogatógépet, teregethetem ki a ruhákat, kérdezhetem ki a latin, angol, francia szavakat, és magyarázhatom méhem gyümölcseinek a másodfokú egyenlet megoldásainak Vieta-formuláját.

Természtesen örülni fogok a mellékhatásoknak is: mélyebben fogok aludni, könnyebben kelni, és a testem is feszesedni fog. A karácsonyi fényképekre talán leolvad a maradék hasi háj...

A jó edző példakép. Már letett valamit az asztalra maga is. Személyisége van, jó hallgatni rá. Ahogy rádnéz, tudod, hogy mit akar. Testtartásából messziről látod, hogy drukkol neked, és ez erőt ad. Veled akarja, hogy sikerüljön a célod. A célotok. Mert ez közös cél, ketten tesztek bele időt, elszántságot és kitartást. A jó edző nem bízik benned, hanem tudja. Tudja, hogy sikerülni fog. Ismer téged, de többnek lát, mint ami vagy. Látja benned már azt is, ami majd leszel. Nem rád haragszik, hanem érted. Veled örül, ha két századot javítottál, tartja az italodat a célban, átölel örömében. 

A jó edzőnek nemcsak szaktudása van, hanem érzéke is. Tudja, hogy te nem robot vagy, és nem is várja el, hogy az legyél. Érti a nyelvedet, figyeli a rezdüléseidet. Humora van, amivel feszültséget old, és erőt robbant ki benned. Figyel a táplálkozásodra, de enged jókat enni. Tudja, hogy az élvezet mekkora hajtóerő. Nem zsarnok, nem félsz tőle. Azért teszel le minden edzésen 120 százlékot, mert azt akarod, hogy örüljön. Ha látod, mennyire boldoggá teszed, nem fáradsz el. Èrte csinálod már, szinte nem is magadért. Várod az edzést, mert valaki figyel rád. Tudod, hogy fontos vagy neki. Hogy közös a szenvedélyetek, és ez a futás. A legelemibb mozgás, ami a maga puritán szépségével mégis minden alkalommal valami új, mindig kicsit más, és soha nem megunható. A jó edző szeret téged.

Az én nagypapám nagyon jó edző volt.

Eleinte nagyon lelkes vagy. Elkezdesz futni, megy már néhány kör a ház körül, aztán az erdőben is. Várod, hogy mehess, készülődsz, jólesik a zuhany utána. Terveket szősz, nézed, hol vannak versenyek, mi a szintidő. A barátaid már látják rajtad, hogy kivirultál, mondják is, hogy milyen jól nézel ki. Szívesen futsz, beleszeretsz a futásba, és fejlődsz.

Aztán egy nap esni kezd az eső, azzal a fagyos széllel, ahogyan csak novemberben tud, és akkor kihagysz egy futást. Másnap bepótolod, de erőltetettnek tűnik, már nem ugyanaz. Jó, hogy van, meg minden, de hova lett a láng? Már nem dob fel úgy, mint az elején, már ismered minden vele töltött percedet, tudod, milyen lesz a vége, és hogy fog esni utána a zuhany. Másra vágysz. Beteszel egy rubintrékát, bicajra ülsz, esetleg elmész úszni, és talán örülsz is, hogy végre nem futsz. Újra érzed az izomlázat, a kellemes fáradtságot, és lelkes leszel ismét. 

Gondolkodsz, hogy akkor mégsem a futás? Jobb lenne egy másik sporttal, hiszen az szebb alakot csinál, meg nem is kell annyiszor. Aztán elmész újra futni is, és rájössz, hogy a kihagyás jót tett. Hogy még gyorsabb is lettél, újra ragyogsz, a hajadat meg lobogtatja a szél.

Társadalmunkban fétisizáljuk a kapcsolati hűséget, a kizálógosságot, a csak veled ígéretét. A sportban erre egyáltalán nics szükség. A fő szenvedélyed attól még a futás maradhat, ha mellette jársz jógázni, vagy erősíteni is, meg kosorazol, vagy úszol. Nemcsak, hogy megférnek egymás mellett, de kölcsönösen javítják egymást, harmonikussá teszik a testedet. Megelőzik a futóélmény ellaposodását, a kiégést. Próbálj ki mást, az nem megcsalás. Amit ott kapsz, az feldobja a futásodat is. 

Neked könnyű, te sportos családból származol, mondják a fiamnak, és mondták már nekem is.

Létezik ezek szerint egy sport gén, ami egyeseknek könnyűvé teszi a rendszeres mozgást, míg mások számára ezen gén hiányában gyötrődés marad minden sportkísérlet? El kell fogadni, hogy néhányan ilyen kiváltságosak, és könnyen megy a futás, míg az ilyen gén nélkül született emberek, ha beleszakadnak se lehetnek jó futók?

Nem, annak sem könnyű, aki sportos családból származik. Ő is alig érzi a lábait az edzés végén, neki is fáj minden levegővétel, ahogy a kimerült szervezet oxigénért kiált. Neki is nyűg a hideg sötétben küzdeni a süvítő széllel, és az ő bőrét is ugyanúgy perzseli a déli nap. Csakhogy ő nem a szenvedést nézi, hanem a testének erejét, a felszabadault hangulatot, a jól végzett munka utáni elégedett fáradtságot, és a lebegést. Máshol van a fókusz. Nem azt mondja, hogy ma nincs kedvem, hanem azt, hogy végre futhatok. 

Utánanéztem ennek a dolognak, és a net nagy sportbugyrából kihámoztam az ide tartozó két, lényeges pontot.

Az egyik, hogy tényleg van sport gén. De nem úgy, hogy néhányan eleve terminátornak születnek, és a többi meg bármit tehet, béna marad. A sport gént ki lehet fejleszteni. Ha elkezdesz futni, a futás közbeni erőfeszítés hatására nemcsak a tüdőd, az izmaid, meg az akarkatod erősödik, hanem a génkészleted is. Tudósok (nem britt) rengetegszer kimutatták már a sport által okozott génszintű változást: a telomerek növekedését, és a DNS-ek erősödését. Kimutatták azt is, hogy ezek a módosult gének az utódokban is megtalálhatók, tehát a második generáció már nem a nulláról kezdi a sportos életet.

A másik, hogy bár léteznek a fizikai korlátok, ezek nagymértékben tágíthatók. Ha valaki sikerélményt is szeretne, nemcsak egészséget, annak érdemes olyan sportot űzni, ami illik a testalkatához. Egy testes barlangi medve nagyon ügyes súlyemelő lehet, míg egy cirkuszi kiskutya az akrobatikában lelheti örömét. Azt azonban ne feledjük, hogy futni mindegyikük tud, úgyhogy a testalkat nem lehet kifogás!

Vasárnap csodálatos időben futottunk jópárezren a Duna mentén fel-alá. Kellemes hűvös idöben indultunk, aztán a nap egyre jobban erőre kapott. Délben már nem esett jól a melege. Gyorsabban kellett volna futnom, hogy a déli nap már ne érjen a pályán, de nem ment.

Féltávig jól haladtam, élveztem a futást, az emberek zaját, a szurkolók buzdítását. Aztán a második fele már szenvedés volt. Nem holtpont, hanem holtvonal. Folyamatosan, egybehúzva, javulás nélkül.

Az ötórás futás alatt volt időm átgondolni az élet nagy kérdéseit. Főleg, hogy minek kellett ez nekem. Végső konklúzióm, hogy talán pont a szenvedés miatt. Hogy megmutassam magamnak, hogy kellő munkával, odaszánással, kitartással elérhetem a célomat. Hogy ezt lássák a gyerekek is: ha nem is minden sikerül rögtön, elsőre, akkor se adjuk fel. Hogy nem a cél az öröm, hanem az út maga. A tervezgetés, az előre átélése a célnak. Az uralkodás saját magunk felett. A lustaság legyőzése. Hogy akkor is tesszük, amikor semmi kedvünk hozzá. Hogy a végén aztán megjön a kedv is. A megérdemelt fáradtság érzése. Az elégedett tudat, hogy nem telt hiába a nap. Hogy nem rajtam múlt, ha esetleg nem sikerül.

Most sikerült, és ez nagy öröm. Meghozta a gyümölcsét a sok munka. Már tervezem a következőt.

Falevélropogtató futásaim hű társa lett Vidámvölgyi Csokoládé, a 3 hónapos pulibaba. Futóstílusunkat még össze kell csiszolnunk, de a rövidebb távok már egész jól mennek együtt. A közelünkben van egy francia park. Mindig elcsodálkozom, hogy szépsége ellenére alig látogatják néhányan. Ezt kihasználva, ott szoktunk körözni Csokoládéval.

A parkban szabadon engedem, hadd fusson kedvére, bóklásszon a bokrok alatt. Ő azonban, mint egy született maratonista, rója velem a köröket. Felveszi a ritmusomat, jön mellettem szépen. Aztán, ha meglát egy madarat, azonnal nekiveselkedik, megugatja, és visszajön. Ezáltal ő kétszer annyit fut, mint én. Fülei lobognak a szélben, hátsó lábait egyszerre emeli, mint egy nyuszi. Ha pedig elfárad, igyekszik úgy futni, hogy ne tudjak tőle lépni. Ebből tudom, hogy idulhatunk haza.

Otthon azonnal az itató tálkához áll, és boldog farokcsóválással kísérve lefetyeli a vizet. Aztán a két hátsó nyuszilábát hátranyújtva hűsíti a pocakját a parkettán. Selymes fekete szönyegként díszíti a lakást, és csak akkor moccan meg, ha valami szaftos finomságot lát a kezemben. A futás utáni elmaradhatatlan masszázs kedvéért hajlandó azért komótosan hanyatt vágni magát. A négy kicsi láb ellazulva vizsgálja az eget, míg őfelsége apró mocorgással jelzi, hogy hol esne jól a vakarás.

Nagyon jól jártunk egymással. Nekem lett egy szuper futópartnerem, neki pedig egy ujja köré csavart gazdája.

​

Sokan hívják futóversenynek, de nekem ez nem verseny. Nem arról szól, hogy összemérjem a gyorsaságomat valaki máséval, hogy melyikünk ment jobban, ki ér be hamarabb. Ezt az izgalmat meghagyom az elit futóknak. Az ő készülésük emberfeletti, a táplálkozásuk profi, az életük szervezése a sport köré épül. Nálam a futás nem központ, hanem ellensúly. A hétköznapi élet kiegészítése. Energiaforrás, kikapcsolódás, feltöltődés, hobbi. A fejlődés nem cél, hanem mellékes ajándéka a futással töltött időnek. Az egészségesebb étkezés nincs rámkényszerítve, nem számolom a kalóriát, nem mérem az adagot. A szervezetem az, ami tápanyag után kiált, és sokkal jobban esik a színdús étel, mint a fehér cukor.

A felszerelésem nem profi. Az első maratoni próbálkozásom kudarcát részben a hájpolt cipőnek köszönhetem. A puha habszivacs olyan ügyesen tompította a talajfogást, hogy minden lendületet elvett, és pár kilométer után ólomsúllyal húzta a lábaimat. Ez a cipő szerencsére hamar tönkrement. Sokat futottam benne, kínlódtam vele, aztán végre kiszakadt. Helyette megvettem a legakciósabb árú, szuper színű cipellőt. Láss csodát, azonnal sokkal gyorsabban ment a futás. Hogy a nem elnyelt lendület, a cipő szépsége miatti nagyobb futókedv, a kissé hűvösebb futóidő, vagy a nagyobb kipihentség miatt, azt nem tudom. De újra tudtam élvezni a száguldást, a hajamba kapó szelet, a mozgás dinamikus erejét.

A maratonra frissítésnek viszek két csomag gyömülcspürét, porhanyós szőlőcukrot, és a kedvenc kapucíner csokimat. Vizet fogok inni, meg a célban egy habos, lehetőleg langymeleg, alkoholmentes sört. Utána jól fog esni a frissítő zuhany, meg egy porceláncsészényi arany leves. 

Valaki végigbiciklizte a kijelölt távot, és gyorsított felvételen közzétette a filmet. Kijelentem, hogy már végignézni is fárasztó volt. Elképzelhető, hogy a célba már a záróbusszal érkezem.

​

Mennyi ember, lelkes futók! Kitartottak, felkészültek évek hosszú futásával, és kisorsolták őket. Reggel, még sötétben indultak, futni fognak egész nap, egész éjjel, és holnap valamikor megérkeznek.

Elképzelhetetlen, hogy lehet ennyit futni, de lehet. Minden tiszteletem az övék. Ahogy emberek tudnak maradni a legnehezebb szakaszon is. Ahogy segítik egymást, biztatják, a szűk hágókon előre engedik, a sérültnek segítséget hívnak.

Igazi próbatétel ez testnek és léleknek. Mindenki győztes, aki ezt megcsinálja.

246 kilométer, majdnem 6 maraton egyben. A kietlen tájak kóborkutyákkal kísért monotonitásán csak néha enyhít a tenger látványa. Idén most nem forróság van, hanem hideg, eső, és erős szél.

Ez a verseny minden nehézsége ellenére rengeteg embert vonz. Van, aki már örökös tag a magyarok közül is, 21. alkalommal fogja most teljesíteni a távot.

Szurkolunk nagyon!

Az ember lelke ilyen. Az kell, ami nincs, arra vágyunk, ami elérhetetlen, azt becsüljük, amiért meg kellett küzdenünk. A hatalmas szerelmek mindig valami akadály legyőzésén érlelődtek naggyá. A tiltott gyümölcs édes. Amiért kiálltuk a próbát, az lett igazán a miénk.

A maraton nálam szerelmi főproba. Első alkalom, nászfutás lesz. A szerelem révbe érése. Hosszú szerelem, ami még mindig várja a beteljesedést. Túl vagyunk rengeteg örömfutáson, napfelkelték és naplementék csodálatán, csillagos égbolt alatti ábrándozásokon. Sokszor randiztunk úgy, hogy már alig vártuk, de volt olyan is, hogy csak megszokásból találkoztunk. Vagy akaratom ellenére is. A szerelmes randevúkon megismertük egymást. Ismerem a szépségét, a morcosságát, a gyötrődést vele. Mégis kell nekem, minden fájdalom ellenére. Az örömét szeretném örökké.

Jövő vasárnap lesz a hosszú ceremónia. Végigmegyünk a kapcsolatunk lépcsőin, újra átéljük a flowt, meg a nem bírom tovább érzését is. Együtt fogunk küzdeni órákon át. A végén kiderül majd, hogy tényleg egymásnak teremtett-e minket a sors: engem és a futást.

A maraton előtti két hétben sokkal kevesebbet futok. Csak kicsi, lopott percek lesznek. Kiéheztetem magam, nem randizunk. Sőt, mással leszek: bicikli, nyújtás, törzserősítés. Azt akarom, hogy annyira hiányozzon a futás, hogy még a 42 km se legyen elég belőle.

A menyasszony készülődése az esküvő előtt: kozmetika, fodrász, masszázs, leánybúcsú. Aztán a nagy napon majd kiderül, hogy jól készültünk-e. Hol nyom a cipő, hol dörzsöl a ruha, és elmossa-e egyáltalán az egészet az eső.

14 nap. Az idő üteme a 7-es ciklus, ebből lesz még kettő a nagy napig. Nem állok a legjobban. A finom kis futócipőm orra kilyukadt, és a széle vulkáni kürtőt faragott a nagylábujjam körme mellé. A sarkamat kikaparta a magassarkú, amiben olyan jó ötletnek tűnt a sport oltárán feláldozott nőciskedést egy kicsit visszakapni. A lábfejem bőrén pedig egy öt centis, mély horzsolás őrzi egy véletlen biciklipedálba rúgás emlékét. De sebaj, ezek orvosolható dolgok. Sérülés, fájdalom az inakban nincs, a nap újra süt, és találtam egy álomjó cipőt is a szakadtam helyett.

A mai lesz az utolsó hosszú futás a maraton előtt, ezután már csak rövidebbeket tervezek. Cél az élvezettel futás, a könnyedség megőrzése, a technika további csiszolása, ruganyosság, dinamika, erő. Jó barátom lesz a futóiskola, bajtársam a nyújtás, iránytűm a bokakörzés, bátorítóm a hengermasszázs.  Most pihenhet a stopper, duzzoghat a kilométer, nem hívhat a messzeség. Majd ott, két hét múlva, lesz aztán elég táv, csak bírjam szusszal. Ti hogy álltok a készüléssel?

Idén igazi futóősz van: alig eső, sok fény. Nem is csoda, hogy mindenki futni megy. Ezért aztán tömeg van. Kerülgetni kell egymást. Konfliktus van. A régebb óta futók mérgelődnek a többiek miatt. Hogy az újak lassabbak, sokszor szélesebbek is, és főleg: sokan vannak. Hogy ő, a profi futó, kerülgetni kénytelen. Érkezik a király, és a tömeg nem nyílik szét! Hát mi van itt? Mit képzelnek ezek? Vonszolja itt sétatempóban a kardashian-tomport, te meg nem férsz el mellette a rekortáncsíkon! Kitéped a füllhalgatóját, hogy legalább meghallja, hogy jössz, és félrekotródhasson. Könyékkel vágsz utat, előzés után mutogatsz, beszólsz.

Ha futás közben a sporttársakon mérgelődsz, nem vagy sportoló. A sport nem öncél, nem eltiprás, nem magamutogatás. A sport önfegyelem, kitartás, a gyengébb segítése. A sport öröm, és ha téged frusztrál az, hogy a kerülgetések miatt nem tudod a kétszázadik helyedzésedet megjavítani, akkor még szánalmas is vagy, nem csak lassú. Ha profi céljaid vannak a sporttal, akkor erre nem 30 évesen kellett volna ráébrédni. Ha vágyod a dicsfényt, akkor küzdjél, de ne a gyengébbel. Küzdjél magaddal, hogy hajnalban menj, amikor nincs kint senki más. Vagy fizess be egy stadionba, hogy ott futhass a profi pályan. Igen, az drága. Jól látod. De ott, az igazán profik között talán alázatot tanulsz. Amikor téged köröznek le. Ès akkor esélyt kapsz, hogy helyedre kerülj, és újra jó ember lehess.

A piramis alján vannak a fizikai szükségletek (ètel, lakhely), majd a biztonság (jövedelem, nem fenyegetve lenni), aztán a csoporthoz tartozás, majd az elismerés iránti vágy, végül az önmegvalósítás, hogy a bennünk rejlő potenciált kiaknázzuk.

A futás ilyen szempontból is egy csoda: ha futsz, a piramis összes szintjét egyszerre fejlesztheted.

Fizikai szinten, ahogy fejlődik a tested, egyre egyszerűbb táplálni. Milyen jólesik futás után beleharapni egy almába! A lédús gyümölcs tele van antioxidánssal, pektinnel, vitaminnal, ami mind a rengenerálódást segíti. Olcsó, és egészséges. Aztán ott van a szilva, a szőlő, a dió, ezer termése a fáknak, mind jót tesznek a testnek. A lakást sem kell már úgy fűteni, az edzett test hidegtűrő, mi több, hidegre vágyó. Ha rendszeresen futsz, láthatod az igazi rezsicsökkentést.

A biztosnságérzeted is fejlődik. Nemcsak azáltal, hogy el tudsz futni szinte bármi elől, hanem azért, mert edzett testtel jobban megy a munka is. Kevesebbet leszel beteg, nem téged rúgnak ki először, mert megbizható vagy és kitartó. 

A csoporthoz tartozás érzését megadja egy futóklub, a versenyek, de már az is, ha csak látod, hogy rajtad kívül mennyien futnak még.

Az önmegvalósítás pedig egyértelmű. Naponta fejlődsz, javul az érrendszered és a tüdőd, erősödnek az izmaid, és ráadásul a legjobb gondolataid futás közben jönnek. Rátalálsz a megoldásokra, kiötlesz teveket, kitűzöl célokat, és haladsz. Arcodon vízcseppek ragyognak, a szemedbe muslicák repülnek, a hónaljadat dörzsöli a ruha, de tudod, hogy élsz, és hogy ezt még nagyon sokáig csinálni akarod.

A minimál stílus a maga egyszerűségével, sallangmentességével nagyon közel áll hozzám: a lakberendezéstől kezdve a társas kapcsolatokig mindenhol. A minimál stílus teret ad, enged a lényegre figyelni, megóv a felesleges tárgyak halmozásától, és fejlődésre késztet. Pont ez a fejlődés kell most nekem a futásban is.

A 70-es években kezdtek a cipőgyártók párnázott cipőket piacra dobni. Előtte csak a vékonytalpú dorgó volt. A megemelt sarokrészű futócipőkben megváltozott a talajfogás. Sarokkal érkezni futáskor már nem okozott azonnali kellemetlenséget. A lábfej ellustult, nem nyúlt le minden lépésnél, hogy az ujjak alatti párnácskákra érkezzen a láb. Az inak a szorosabb támsztól elgyengültek, a lábboltozatok besüllyedtek, a sérülések, porckopások megszaporodtak.

A minimál cipő talpa vékony gumiréteg, ami csak a lábunk bőrét védi a sérülésektől. Szinte mezítlábas futóélményt nyújt.

Nyáron a focipálya melletti fűvön sokat futottam mezítláb, és már nagyon hiányzott az érzés. Fogtam a legvékonyabb gumitalpú cipőmet, és elindultam a kedvenc parkomba. Hétharmincas kilóméterekkel “hasítottam” a napsütésben, szökellve a talppárnákon, sarkat szorgosan emelve minél magasabbra. A boka hajlott, a talp rugózott, az izmok nyúltak és feszültek. A jól ismert mozdulatoknak új koreográfiája lett, és ez lassan ment. Egy apró változás a rendszerben minden elem alkalmazkodását követeli. Mint egy zenekar, ahogy egy új hangszerrel tanul meg együtt játszani. Lassú gyakorlások hozzák el a koncertre a virtuózitást.

Az én koncertem a maraton lesz. Már csak 3 hét. Addig remélem, összeszokik a zenekar!

Bal lábat a jobb után, menni előre, ritmusra, monoton. Egyszerű mozgás, legelemibb. Rengetegen élvezik, de még többen vannak, akik ki nem állhatják. Mi lehet ennek az oka?

A kisgyerek, miután két lábán már sikerül egyensúlyoznia, hamar futólépésekre vált. Hiszen a világ olyan érdekes! Annyi minden felfedeznivalót tartogat. Szalad a játszótéren a hintától a csúszdáig, otthon a konyhától a szobáig, fel a lépcsőn, hosszan a járdán, a parkban, mindenhol. Aztán találkozik az aggódó szülő óvó felszólításával: vigyázz, el ne ess! Vigyázz, megbotlasz! Hova rohansz?! Maradj nyugton! Nem vagy te sajtkukac. Veszélyforrás, tiltott dolog lesz az, ami addig a szabad felfedezés örömét adta, a lelkes loholást, a gyors odaérést és a jóleső fűbenyekkenést jelentette.

Aztán iskolás korban büntetésből szabad már csak futni. Aki rosszul viselkedik a tornaórán, fusson három kört! A folyosón rohangálni szigorúan tilos, és sajnos az iskola udvarán is. Az edzésen viszont újra kötelező, csak a futópenzum letöltése után fordulhat az igazán vágyott mozgásforma felé a nebuló. Csoda lenne, ha nem utálná meg a futást a gyermek.

Az évek telnek, a hétköznapi teendők szaporodnak, a kilók gyűlnek, és mire közeledik a negyedik iksz, már nemhogy futni, sétálni is alig tudunk. Kiölődik az emberből a mozgás. Kocsival gyorsabbb, a buszon le lehet ülni, ha meg állni kell, szenvedünk, lessük, hol szabdul fel végre egy ülőhely, hol van egy tinédzser, akit csúnyán nézve rá tudunk venni, hogy átadja a helyét. Az irodában a szék párnás, a liftben a filterezett tükörbe már nem szívesen nézünk bele. És ekkor, az emberélet útjának felén, valami bevillan. Régi ismerősök kezdenek futós képeket posztolni, és mi is kedvet kapunk. Mindenkinek jár egy második esély! Kezdd el, lassan, hogy jól essen, és csináld minden nap egy kicsit. Légy büszke az első lefutott kilométeredre, tanuld meg élvezni, ússz a megérdemelt 5-10 lájkban. A nap futás nélkül is eltelik. Miért ne telhetne el futással?

Készülök a maratonra, három hét múlva már Budapest fogja ehhez az erőfeszítéshez a díszletet adni. Álmom ez, vágyam, ígéretem. Széttiportam eddig három futócipőt, edzettem futva, tornázva, plankozva, biciklizve, kajakozva, úszva, izzadtam jútyúb videók előtt, és csináltam a házi- és a rendes munkát. Beletettem a lábamba ezerhétszáz kilométert, ebből ma 30-at. Ez volt a felkészülésben az utolsó igazán hosszú futás.

Most feltartott lábbal írom a blogot, mert csak így nem fáj. Mit mondjak, nem volt nászmenet. Pár kilométert leszàmítva nem tudtam ezt én élvezni. Az elején, amikor még volt erőm, azért mentem lassan, hogy a végén is bírjam. A végén meg azért, mert így sem bírtam. Az utolsó métereken végig az járt a fejemben, hogy a maratonon ilyenkor még mindig lesz hátra 12 km.

A lábaimat ennél jobban már nem tudom megedzeni. Mentális tuning kell! Mert a félelem, hogy nem fog menni, hogy nagyon fog fájni, hogy csak kicsivel a vége előtt fogy el az erőm, nem engedi azt a jóleső futást, amit amúgy tét nélkül simán tudok. 

Tanács kellene!

Előre is köszönöm!

Az ablakpárkányon ütemesen verték a dzsesszt és hívogattak az esőcseppek. Levittem Csokikutyát, aki most találkozott először az égből hulló nedvvel. Piros nyelvével elkapdosta a csillogó cseppeket, selymes bundája vombatszőrré filcelődött, míg ő önfeledten ugrándozott és nagyokat csobbantott a pocsolyákban.

Megirigyeltem tőle fiatalsága gondtalan örömét, és futócipőt húztam. A legélhetőbb város aranyló fényei vezették most a futást. A fekete víztükrök hol szelíden cuppanva, hol szenvedve csattanva fogadták a talpamat. Mindehhez a megszokott labanc díszlet: Hofburg, Opera, Hilton és Sophitel. Lelassult az idő és a szívdobbanás. Ritmusos lendület vitt előre a frissen mosott levegőben, és nem éreztem fáradtságot. Talán ilyen lehet a flow.

A futás lefáraszt és feltölt, büntet és jutalmaz, fogyaszt és éhesít, ébren tart és álmosít. A futás olyan, mint egy drog. Nem tudod előre, melyik arcát mutatja aznap. Nagy kedvvel indulsz neki, aztán mégsem esik jól. Máskor meg erőlteted csak, egy porcikád sem kívánja, mégis, a végére a legjobb futásod lesz.

Ahhoz, hogy ne hagyd abba, kell a futás jutalma. Az endorfin, a szabadság, a szebb alak, a társaság. Sokunknak kell a versengés is. Először önmagunkkal. Amikor megérzed, hogy mennyivel könnyebben megy ma, mit tegnap. Többet akarsz belőle. Èlvezed, ahogy lehagyod az előtted futót, örülsz, hogy téged már kevesebben érnek utol. Ha mégis ütemes lihegést hallasz a hátad mögött, tudsz egy kicsit gyorsítani, nem adod könnyen az előzést. A mámorból egyre több kell, hajszolod, akarod, sokszor kényszeríted is. Ès akkor már nem lesz olyan. A futás öröme kényszer alatt elillan.

Mit lehet ilyenkor tenni? Négy trükk, ami nálam bevált:

*ha nagyon nincs kedvem, akkor nem megyek. Aztán este, mikor már lefeküdtek a gyerekek, azt veszem észre, hogy kötöm a cipőm, és mégis futok.

*Ha a tervezett távolság ijeszt el, akkor egyszerűen kevesebbet futok. Csak a felét. Legtöbbször aztán mégis lefutom az egészet.

*ha a tervezett tempó rettent el, akkor csak lassan futok. Pár száz méter után valahogy mégis felgyorsulok.

*ha az otthon feltorlódott sok teendő riaszt el, akkor megcsinálom őket, és jutalomból futok.

Ezenkívül egy új útvonal, egy csinibb felső, egy kis más sport szokott új lendületet adni. De leginkább az, hogy én ezt megígértem, és erre emlékeztetem magam. Ha nem magamért futok, hanem őérte, nagypapámért, aki már csak a futásaimban lehet velem. Az mindig átsegít a holtponton.