Neked könnyű, te sportos családból származol, mondják a fiamnak, és mondták már nekem is.

Létezik ezek szerint egy sport gén, ami egyeseknek könnyűvé teszi a rendszeres mozgást, míg mások számára ezen gén hiányában gyötrődés marad minden sportkísérlet? El kell fogadni, hogy néhányan ilyen kiváltságosak, és könnyen megy a futás, míg az ilyen gén nélkül született emberek, ha beleszakadnak se lehetnek jó futók?

Nem, annak sem könnyű, aki sportos családból származik. Ő is alig érzi a lábait az edzés végén, neki is fáj minden levegővétel, ahogy a kimerült szervezet oxigénért kiált. Neki is nyűg a hideg sötétben küzdeni a süvítő széllel, és az ő bőrét is ugyanúgy perzseli a déli nap. Csakhogy ő nem a szenvedést nézi, hanem a testének erejét, a felszabadault hangulatot, a jól végzett munka utáni elégedett fáradtságot, és a lebegést. Máshol van a fókusz. Nem azt mondja, hogy ma nincs kedvem, hanem azt, hogy végre futhatok. 

Utánanéztem ennek a dolognak, és a net nagy sportbugyrából kihámoztam az ide tartozó két, lényeges pontot.

Az egyik, hogy tényleg van sport gén. De nem úgy, hogy néhányan eleve terminátornak születnek, és a többi meg bármit tehet, béna marad. A sport gént ki lehet fejleszteni. Ha elkezdesz futni, a futás közbeni erőfeszítés hatására nemcsak a tüdőd, az izmaid, meg az akarkatod erősödik, hanem a génkészleted is. Tudósok (nem britt) rengetegszer kimutatták már a sport által okozott génszintű változást: a telomerek növekedését, és a DNS-ek erősödését. Kimutatták azt is, hogy ezek a módosult gének az utódokban is megtalálhatók, tehát a második generáció már nem a nulláról kezdi a sportos életet.

A másik, hogy bár léteznek a fizikai korlátok, ezek nagymértékben tágíthatók. Ha valaki sikerélményt is szeretne, nemcsak egészséget, annak érdemes olyan sportot űzni, ami illik a testalkatához. Egy testes barlangi medve nagyon ügyes súlyemelő lehet, míg egy cirkuszi kiskutya az akrobatikában lelheti örömét. Azt azonban ne feledjük, hogy futni mindegyikük tud, úgyhogy a testalkat nem lehet kifogás!